Meseismerő verseny döntője

 

2019. március 20-án Öttevényen rendezték meg a meseismerő verseny döntőjét.

Iskolánkból három tanulót vártak:  Gergely Domonkost és Sinogli Zsombort a harmadik osztályból és Tóth Ádámot a negyedik osztályból.

Előzetesen hat Mátyás mondát kellett elolvasni, két fordulóban feladatlapokat kitölteni, otthon.

A száz levelezős versenyen részt vevő tanulóból 10-10- főt vártak a versenyre, öt iskolából.

 

Egy óra állt rendelkezésükre a döntőn a feladatlapok kitöltésére, majd érdekes, változatos feladatok következtek csoportokban.

 

Gratulálunk a résztvevő diákjainknak!