Háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátás visszaépítése

 

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr tájékoztatása alapján a háziorvosi és házi gyermekorvosi, védőnői és fogászati ellátás újraindul – azzal a feltétellel, hogy rendelésre kizárólag telefonon előre egyeztetett időpontban lehet beteget fogadni.

Az egészségügyi szolgáltatónak és a betegeknek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az egyeztetett időpontok megtartására, a várókban töltött idő és személyek számának minimalizálására.

A rendelőbe belépéskor hőmérséklet mérés szükséges, a betegek között legalább 1,5 méter távolságot kell biztosítani.

Folyamatos fertőtlenítőszeres takarítást kell elvégezni, a dolgozók részére vírusölő hatású kézfertőtlenítőszert, szükség szerint védőeszközöket (védőköpeny, gumikesztyű, szájmaszk) kell biztosítani. Fogászati ellátás során a dolgozók részére a védőfelszerelés használata kötelező.

Működés:

A személyes találkozással járó vizsgálatokat továbbra is előzetes konzultációhoz kell kötni, telefon, e-mail, vagy a háziorvos által meghatározott egyéb elektronikai eszközök használatával. A távkonzultáció eszközeinek igazodni szükséges a lakosság lehetőségeihez. A távkonzultáció szabályozása terjedjen ki a háziorvos/ápoló elérhetőségének időbeli keretére is, elsősorban a korábban szokásos rendelési időhöz igazodva.

A telefonkonzultációt követően kerülhet sor a személyes orvos-beteg találkozásra, mely előjegyzés szerint történjen, a jogszabály szerint heti 15 órában. Az előjegyzés fő szabálya óránként maximum 4 beteg vizsgálata.

 

Szervezési feladatok:

- Meghatározott háziorvosi tevékenységek véglegesen kerüljenek át a nem kontakt ellátási körbe (telefonon vagy egyéb nem kontakt platformon): igazolások, keresőképtelen állományi igazolása, egyéb igazolások, szociális ellátásokhoz szükséges dokumentumok. Ezeket az adminisztratív feladatokat a kéréstől számított 5 munkanapon belül kell teljesítenie a praxis dolgozóinak.

- A szakorvosi javaslatok, közgyógyellátási igazolvány lejárata a veszélyhelyzet megszüntetését követően is hosszabbodjon meg hat-tizenkét hónapig, csökkentve ezáltal a járóbeteg ellátásra hirtelen visszanehezedő nyomást.